Gyulán születtem, az egyetemi tanulmányok megkezdéséig Gyulán éltem. Családunknak három generációig visszamenően van története Gyulán és a környéken.


Az Orvosi Egyetemet Debrecenben kezdtem, diplomámat Szegeden szereztem. Ezt követően rövid időt éltem és dolgoztam Kiskunhalason a városi kórház pszichiátriáján. Majd visszaköltöztem szülővárosomba.


  2001. január 1-től tíz évet dolgoztam a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház Pszichiátria Osztályának részlegein, legutolsó három évet addiktológián részlegvezetőként. A klasszikus pszichiátriai kórképekről és ezek kezeléséről e két kórházban szereztem alapvető gyakorlati tapasztalataimat.

 Békéscsabán a Degré utcai fogyatékos fiatalokat gondozó intézetben a 18 év fölöttiek ellátását végeztem 10 évig.

 2011. január 1. óta  vállalkozó orvosként gyakorlom a szakmámat. Munkahelyeim voltak a Sarkadi Kistérségi Szakellátó Központ, ahol felnőtt pszichiátriai szakrendelést láttam el. Magánrendelésen klasszikus pszichiátriai ellátással és pszichoterápiával foglalkozom, egyéni és csoportos formában.

 2016.augusztus óta dolgozom Sopronban.  2020. novemberig a Soproni Erzsébet Gyógyközpont Pszichiátria osztályán és szakrendelésén is láttam el betegeket, a Soproni Szociális Intézmény Pszichiátriai Betegek Nappali ellátásában konzultánsként segítettem.

Jelenleg magánrendelésen dolgozom főmunkaidőben.

 

Diploma, szakvizsgák:

• Pszichoterapeuta szakvizsga, integratív hypnoterapeuta ( 2013.)
• Pszichiátriai rehabilitációs szakvizsga ( 2010.)
• Pszichiátria szakvizsga ( 2002.)
• Általános orvosi diploma, Szeged ( 1997.)

 

 Pszichoterápiás képzettségeim, :

  •  Analitikusan orientált rövid dinamikus pszichoterápiás alapképzés ( Tündérhegy)
  • Analitikusan orientált terápiás csoport vezető illetve csoportanalitikus képzettség (vizsga folyamatban)   ( önismereti csoportvezető: Hosszú Éva, Szalai Marietta)
  • Integratív hypnoterapeuta cím ( kiképző Dr. Daubner Béla )
  • Integratív hypnoterápia szupervízió ( Kácsándi Elvíra, Dr. Szamosi Éva )
  • TFP 3 blokkos képzés, supervízió ( Lendvay Judit, George Brownston )
  • Onkohypnoterápia, supervízió ( Hypnoterápiás Egyesület, Bányai Éva, Dr. Zseni Annamária)
  • Segítő Belső Család módszer sajátélmény (Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület, Dr. Horváthné Schmidt Ilona)
  • Komplex PTSD és disszociatív zavarok ( Kuritárné dr. Szabó Ildikó, Boytha Zsófia)

  Csoportterápiás tapasztalataim:

• PsziHé Siófok:

  - Verbalis önismereti csoport ( Rudas János)

  - Daseinanalízis ( Dr. Krékits József )

  - Somato- pszicho analízis ( Harangozó Rita, Indries Krisztián )

  - Csoportanalízis

  - Individuálpszichológia

  - Bálint- csoport ( Harrach Andor )

  - Integratív Kifejezés és Táncterápia 

  - Szakmai nagycsoport

• Családállítás ( Volni Vera, Kemény Péter )
• Drámacsoport 120 óra ( Dr. Daubner Béla, Kovács Noémi )

                          150 óra (Rubovszky György, Skultéti Anikó)

                           250 óra ( Dr. Fadgyas Ildikó, Andriska Eszter)
• Analitikus csoport 300 óra ( Hosszú Éva, Szalay Marietta )
 

 

developer:EXP